Már apáink idejében is

Azt már mindenki kívülről fújja, hogy az automobil hőskorában az elektromotorok domináltak, hogy a száz kilométer per órás álomhatárt először épp egy villanyautó lépte át… de őszintén, ezek az érvek inkább ártanak, mint használnak a helyi emissziótól mentes közlekedés ügyének. Arra hivatkozni ugyanis, hogy ami most nincs, száz éve divatos volt, senkit nem fog az elektromos átállásra biztatni – hiszen minek is választana valamit, ami még a némafilm idején kiment a divatból?

Sokkal értékesebbek azok az e-hagyományok, amelyek a XX. század második felében gyökreznek. Ezekkel ugyanis már tudunk mit kezdeni, közvetlenül vezetnek el napjainkig. A BMW első elektromos üzemű autói például az 1972-es Müncheni Olimpiához köthetők. A két darab átalakított autó a szervező bizottság tagjait szállította, illetve közvetítő kocsiként szolgált hosszú távú atlétikai számoknál. Harmadtonnás akkumulátor-csomagjával és 60 kilométeres hatótávolságával ez a modell kezdetnek ígéretes volt, hétköznapi használatra azonban aligha ideális.

Innen, az ólomsavas akkumulátorokkal hajtott BMW 1602-esektől indult ki mindaz a fejlesztés, amely ma, a sorozatgyártásra érett, tökéletes használati értékű BMW i3 forgalomba állításában fog kiteljesedni. A hetvenes évek derekán újfajta akkumulátorokkal és villanymotorokkal folytatódtak a kísérletek. Egy szűk évtized múlva, a nyolcvanas években megjelentek az első nagykapacitású, nátrium-kén kémiájú akkumulátorok, a BMW pedig előrelátó módon kifejlesztett egy olyan tesztberendezést, amelyen képes volt mérni az elektromos hajtáslánc teljesítményét.

A fejlesztés kettéágazott: az akkumulátor-kutatások mellett egye nagyobb jelentőséget nyert a vezérlő rendszerek, a hajtásláncok optimalizálása. Az évtized végén nyolc darab átalakított BMW 325iX állt városi szolgálatba, többek között a német postaszolgálat kötelékében. Az itt szerzett sikeres tapasztalatok sarkallták arra a BMW-t, hogy belefogjon egy eleve elektromosnak szánt autó tervezésébe. Innentől kompromisszumok nélkül megindulhatott az emissziómentes mobilitás elsődleges területének tekintett városi közlekedési eszköz fejlesztése: 1991-ben jelent meg az E1, egy apró és könnyű, ám rendkívül biztonságos jármű, amely 160 kilométeres hatótávolságával már valóban fenntartások nélkül alkalmas volt a mindennapi felhasználásra.

Az E1-projekt nem vetett véget teljesen a szériajárművek villamosításának, hiszen a különböző technológiák kipróbálására, valós körülmények közötti tesztelésére továbbra is ez bizonyult a leginkább idő- és költséghatékony megoldásnak. 2008-ra mintegy hatszáz darab Mini E modell állt forgalomban szerte Európában, 2010-ben pedig megérkezett a BMW Active E tanulmányautó, amelyből nem kevesebb mint ezer darabot készítettek.

Ha most, az i3 sorozatgyártásának előestjén visszatekintünk, rövidnek és logikusnak tűnhet az idáig vezető út, de higgyük el: a BMW e-mobilitási projektjének tagjai (mint a világ minden egyéb, elektromos autó fejlesztésével foglalkozó gyártója) az elmúlt negyven év minden napjában forradalmat írtak.