Öt karika, négy kerék, nulla káros anyag

BMW London Olympics 2012Egy olimpián minden apróság üzenetet hordoz, minden részlet számít. Talán ezért is döntöttek úgy az idei világjátékok házigazdái, hogy a rendezvény hivatalos flottájába 200 elektromos autót is beválogatnak.

BMW London Olympics 2012

Az olimpia látható versenyprogramjai mellett számos, kevésbé fókuszban lévő feladatra is koncentrálniuk kell a szervezőknek. Ilyen például a sportolók és delegációk utaztatása, amely megtett kilométer, elpöfögött üzemanyag tekintetében ugyancsak komoly nagyságrendet képvisel. Kivéve, ha alternatív megoldást választunk, s a XXX. Olimpiai Játékok szponzoraként feltűnő BMW szállította is az alternatívát, 200 példányban. Egész pontosan 160 darab BMW ActiveE és 40 darab Mini E szolgálja az utasok kényelme mellett London és környéke csendjét, valamint a levegő tisztaságát.

MINI London Olympics 2012

A két jármű közös vonása a nem meglepő, talán nem is lehengerlő gyorsulás: 8,5 másodperc alatt érhetnék el a 100 km/h sebességet, de most nyilván nem ezt az erényüket csillogtatják. Nem is teherhordás és tömeges személyszállítás az elsődleges funkciójuk, hiszen a Miniben sofőröstől együtt két hely van, az ActivE már öt főig jó lehet. Ezek az elektromos autók leginkább szemléletformáló céllal vannak jelen, jóllehet – vagy épp ezt az állítást alátámasztandó – az Egyesült Királyságban ezek a járművek kereskedelmi forgalomban nem kaphatók.

BMW London Olympics 2012

Ami viszont már elérhető a ködös, esős szigetországban, ám most, az Olimpia kapcsán tovább figyelmet és fejlesztést von magára, az az elektromos járművek töltőállomásainak rendszere. Az eddig is meglévő töltőhelyek mellett új, korszerűbb úgynevezett olimpiai töltőpontokat állítottak fel, amelyeknél akár négy óra alatt is feltölthetőek pl. a nevezett elektromos BMW-k. A nagy terv szerint 2013-ra minimum 1300 töltőpont fog az e-autózók rendelkezésére állni, ami kifejezetten szép, bíztató adat.

Kérdés, hogy 200 „fecske" csinálhat-e nyarat, vagyis bejöhet-e a BMW húzása, hogy a nagy médiazajban észrevegyék az olimpiára figyelők a motorháztető alól érkező csendet, s mindazt, amit ez az üzenet képvisel. Kissé bizonytalanok vagyunk. De mit szólnak ehhez olvasóink?

Vezércikkek

Pályarekordra tör a hibrid McLaren

Pályarekordra tör a hibrid McLaren

A Formula-1-ben szerzett tapasztalatait hasznosítva készítette el legújabb sportkocsiját a McLaren, a P1 azonban még a versenyautóknál is előremutatóbb, hiszen innovatív hibrid hajtásához hasonló csak évekkel később jelenik meg az F1-ben.

Amiben a BMW és a Mercedes-Benz is egyetért

Amiben a BMW és a Mercedes-Benz is egyetért

Elektromos hajtású városi kisautó prototípusán dolgozik együtt a BMW és a Mercedes-Benz: a müncheni műszaki egyetemen zajló fejlesztés célja egy minél könnyebb, mégis biztonságos városi mini megalkotása.

Kinyílt a hibridzsák a Volkswagen-csoportnál

Kinyílt a hibridzsák a Volkswagen-csoportnál

Az Audi A3 e-tron bevezetése sokkal nagyobb jelentőséggel bír, mint azt első hallásra gondolnánk. A benzin-elektromos hibrid ugyanis egy egész modellhadsereg előfutára: ha az Audi megkapta, az alapját képező, elképesztően sokoldalú padlólemezre épülő bármelyik másik típus is felszerelhető a modern hajtáslánccal. És hogy ezt mennyire így van: a németek máris a második lépésnél tartanak...

Eseménynaptár

Ajánlott események

Hírlevél feliratkozás

Ajánló

Elektromos sebességrekord a felhők közt

Elektromos sebességrekord a felhők közt

A nagy innovátorok egy része valamiért ellenállhatatlan vonzalmat érez a levegő meghódítása iránt. Chip Yates sem akar lemaradni, aki a földi zöld száguldás utána a fellegekben is otthagyta a névjegyét.

Infografika

Új uniós stratégia az alternatív üzemanyagokért

Új uniós stratégia az alternatív üzemanyagokért

Az európai közlekedés nagyban függ az import kőolajtól, ezért egy újonnan kijelölt uniós stratégia az alternatív üzemanyagok töltőállomás-hálózatának fejlesztését és egységesítését tűzte ki célul.

Google +

 

Twitter

Facebook

Pinterest

x