Obama álma: milliónyi alternatív hajtású jármű

Obama American Energy HydrogenBár a tények még nem igazolják, a célozgatásból sejthető: az amerikai elnök „hidrogénben utazik", már ami az üzemanyagcellás járművek leendő támogatását illeti.

Az elnöki hivatal környékéről származó információk szerint a jövőben jelentősen növekedhet az üzemanyagcellás technológia támogatása. A hírt közlő Bloomberg Businessweek emlékeztet, hogy míg az Energiaügyi Minisztérium 2009-ben a hidrogénes járművekkel kapcsolatos kutatási költségeket erősen visszavágta, a szervezet vezető tisztségviselőjének legutóbbi nyilatkozata éppenséggel a kapcsolódó fejlesztések növekvő támogatására utal.

Mini hydrogen car

Scott Samuelsen, a Nemzeti Üzemanyagcella Kutatóközpont igazgatója ezzel kapcsolatban határozott pálfordulásról beszélt az elmúlt hónapokat illetően. Barack Obama egyenesen milliónyi alternatív hajtású járművet szeretne az utakon látni 2015-re.

Honda FCX clarity

A kommentár arra nem tér ki, hogy máris egy ciklusokon átívelő elhatározásról van szó, hiszen garancia éppenséggel nemigen van rá, hogy a nevezett évben is ugyanúgy fogják hívni az elnököt, mint 2012-ben. Az viszont áloműző tény, hogy az idén nyáron még érvényes tervek szerint 2013-ra csupán 80 millió dollár van előirányozva a szükséges kutatásokra, szemben az aktuális évre szóló 103.6 millió kerettel. A terv természetesen pár tollvonással átrajzolható.

Hogy az álomból mégis valóság lehessen, ahhoz viszont nemcsak kutatásra, de infrastrukturális beruházásra is szükség lesz rendesen. A jelenlegi állapotok szerint ugyanis az USA bő 10.000 elektromos töltőállomására és kb. 1000, CNG-t is tölteni képes benzinkútjára kevesebb mint 60 olyan állomás jut, ahol üzemanyagcellás járművet lehet tölteni, vagyis hidrogént tankolni.

Mercedes F-cell

Az autógyárakon aligha fog múlni: a GM, a Toyota, a Daimler és a Hyundai egyaránt kinyilvánította, hogy 2015-ig megkezdik üzemanyagcellás modelljeik tömeggyártását.

Veranstaltungskalender

Newsletters

Empfehlung

Eine interessante Ehe: Tesla, B-Klasse?

Eine interessante Ehe: Tesla, B-Klasse?

Offiziell hat es der Daimler noch nicht bestätigt, es ist aber ganz wahrscheinlich, daß statt des innerhäuslichen Reichweite-steigernden Versuche leiht die grüne Variante von Mercedes Benz B-Klasse die Lösung von Tesla aus.

Infografik

Eine neue Strategie der Union für die alternativen Treibstoffe

Eine neue Strategie der Union für die alternativen Treibstoffe

Der europäische Verkehr hängt in großen Maßen von dem Importerdöl ab, deshalb hat eine neue Strategie der Union die Entwicklung und Integrierung des Ladestation - Netzwerks der alternativen Treibstoffe als Ziel gesetzt.

Event-Angebot

Facebook

Google +

 

Twitter

Pinterest

x