Bízd a srácokra: innováció 2.0
Ha egy fejlesztő vállalatnál fogytán vannak az ötletek, a mérnökök előszeretettel kacsintgatnak a fiatalok felé. Vajon a klasszikus oktatási rendszer tud-e valamit kezdeni a diákok kreativitásával?
Nyilván szerte a világon kísérleteznek olyan képzési módszerekkel, amelyek a lexikális ismeretek bemagoltatása helyett/mellett a gyakorlatiasság szempontjait is figyelembe veszik (aligha találunk olyan felsőoktatási képzést az aktuális hazai kínálatban, amely ne birtokolná a „gyakorlatorientált"' jelzőt), de ha igazán „laza" szemléletű iskolarendszert keresünk, szemeink automatikusan az USA államai felé tekintenek. Némileg meglepő ezután, hogy az alábbi példa még arrafelé is különlegesnek számít – kétségkívül mindannyian tanulhatunk belőle.
A „csodatanár" neve Simon Haugher, aki Philadelphia kamaszaira építette kísérleti oktatási módszerét, mely hamarosan nevet is kapott: még Obama elnökhöz is eljutott a Fenntarthatósági Munkacsoport híre. A recept nem hangzik túl bonyolultan: bízz a srácokban, bízd rájuk fontos, az egész világot érintő problémák megoldását, alkoss számukra csapatokat, és a tananyagok átfogó ismerethalmozása helyett fókuszáltasd őket projektekre. Kissé költőibben megfogalmazva: adj nekik szárnyakat és engedd, hogy repüljenek.
Hogy, hogy nem, az előbbi képletből valahogy egy elektromos jármű született, aztán egy hibrid sportkocsi, ami zöldebb, mint egy Prius, és vagányabb, mint egy Corvette. Az EVX (Electric Vehicle) Team tagjai később az X Prize nevű, 10 millió dolláros fődíjú versenyen is szép eredményt értek el. Noha nem nyertek, kiemelkedő szereplésük egészen a Fehér Házig vitte őket és hírüket, amint az a mellékelt videón is látható.
De mi köze ennek az iskolán kívüli programnak az oktatáshoz – teszi fel a kérdést magának Haugher tanár úr, a válasszal sem késlekedve. Hát az, mondja ő, s mi elhisszük, hogy akik részt vettek eddig a projektekben, ma vezető mérnökök, döntéshozók, szóvivők, kutatók, s anno tanulmányaikat nemhogy nem hanyagolták el, éppenséggel jobban teljesítettek a suliban is. Szó nincs varázslatról: egyszerűen a csapatmunka, a felnőttek részéről érkező bizalom, a „fontos" ügyek (elsősorban bolygónk védelme, közös jövőnk építése) nagyobb felelősségtudatra és nagyobb teljesítményre ösztönözte az ifjakat.
A koncepció aligha annyira speciális, hogy ne lehet a „tengeren innen” is bevetni, sőt, bizonnyal akadnak hasonló példák hazánkban is. Ott van ugye az egyre nagyobb teret nyerő duális képzési rendszer, amelyhez nagy reményeket fűznek annak bevezetői. A kérdés az, hogy igencsak tananyag-orientált képzési rendszerünk mennyire képes az ilyen modellek életképes befogadására. Jó lenne, ha mifelénk is elterjednének a hasonló kezdeményezések, s talán megérjük, hogy nem számít majd kuriózumnak a fiatalokba vetett bizalom, a generációk közti együttműködésen alapuló alkotás, jövőépítés.