Jönnek az alumíniummal hajtott járművek?

Audi A2 bodyForradalmi ötletnek tűnik, ám maga a kutatást végző cég is csak 2012-ben alakult, így egyelőre ígéretes elméletnek nevezhető az alumíniumpor üzemanyagként való alkalmazása.

Alydro vehicle range

A beszédes nevű izraeli Alchemy Research közelmúltbeli bejelentésével egészen új utakra terelte az alternatív hajtású járművekről való gondolkodást. Az általuk kifejlesztett Alydro technológia nem kevesebbet ígér, mint extra mértékű hatótávot, a már-már kötelezően elvárható nulla károsanyag-kibocsátást teljes újrafelhasználhatósággal kombinálva.

Alydro reaction

A titok nem is annyira titok, hiszen eddig is ismert volt a főszereplő anyag, az alumínium áramtároló képessége. A nyitott kérdés csupán az volt, hogy miként lehet hatékonyan kinyerni ezt az energiát. Az „alkimisták" a vízben találták meg a választ, amely az alumíniumszemcsékkel reakcióba lépve – mintegy 900 C° hőmérsékleten – hidrogént termel, ez pedig elektromos árammá konvertálható. Mindehhez persze szükség van egy reaktorra, amely azonban könnyen elfér egy hagyományos személyautóban.

Alydro EVAlydro reactor

A vállalat állítása szerint semmilyen káros anyag nem keletkezik a folyamat során, a vízpára eleve visszaforgatható a rendszerbe. Az egyedüli melléktermék az alumina néven ismert alumínium-oxid, amely kiváló alapanyag újabb alumíniumpor előállításához, tehát begyűjtve további „üzemanyag" állítható elő belőle.

Alydro EV energy cycle

A kémia után jöjjön egy kis matematika. A hagyományos személyautók benzintankjához hasonló méretű tárolót alapul véve az Alydro-rendszerű jármű hatótávja a ma átlagosnak mondható 800 km helyett 2400 km. Ez főként abból fakad, hogy az alumínium viszonylag sűrű anyag lévén nagyjából kétszer annyi energiát képes tárolni, mint a benzin vagy a gázolaj. Nem mellékes adat, hogy az alumíniumpor 80-szor annyi energiát bír hordozni, mint a hasonló tömegű lítium-ionos akkumulátor. Ha pedig valaki lemaradt volna a fejtegetés során, ezúton nyomatékosítjuk: olyan elektromos járműkoncepcióról van szó, ahol nincs szükség nagy kapacitású akkumulátorra. Tehát a súlyfelesleg problémája is megoldódni látszik az új ötlet nyomán.

energy density comparison

A koncepció gazdaságossága terén jogosan merülhetnek fel kétségek, hiszen az alumínium-hajtás feltételezett ára nagyjából megegyezik a hagyományos belső égésű kollégák üzemanyag-költségeivel. A feltalálók szerint ugyanakkor a technológia továbbfejlesztésével csökkenthetőek a végfelhasználói kiadások, míg a jelenleg széleskörűen használatos alapanyagok ára folyamatosan emelkedik. Ráadásul a szükséges alumíniumpor előállítását nem természeti úton – bányászat, kohászat – végez(tet)né a vállalat, hanem a világszerte rendelkezésre álló, jelentős mennyiségű alumíniumhulladék újrahasznosításával.

Alydro vehicle coastAlydro methods comparison table

Az Alchemy Research tovább emeli a tétet, hiszen logikus feltételezésük szerint a technológia az energiafelhasználás más területein is eredményesen alkalmazható – akár egy egész város fénybe borítható egy nagyobbacska Alydro-reaktor gazdaságos üzemeltetésével. Más megújuló energiaforrásokkal – szél, nap – szemben komoly előnyt jelent, hogy ebben az esetben lehetőség van az igény szerinti, on-demand felhasználásra.

Alydro energy storage cycle

Arra nem tér ki a cég, hogy milyen energiát használnának az alumina alumíniummá visszaalakításához, de még ezzel a bizonytalan tényezővel együtt is izgalmasnak, életképesnek tűnik az elgondolás. Meglátjuk, hogy látjuk-e majd az utakon az Alydro-hajtást.

Vezércikkek

Pályarekordra tör a hibrid McLaren

Pályarekordra tör a hibrid McLaren

A Formula-1-ben szerzett tapasztalatait hasznosítva készítette el legújabb sportkocsiját a McLaren, a P1 azonban még a versenyautóknál is előremutatóbb, hiszen innovatív hibrid hajtásához hasonló csak évekkel később jelenik meg az F1-ben.

Amiben a BMW és a Mercedes-Benz is egyetért

Amiben a BMW és a Mercedes-Benz is egyetért

Elektromos hajtású városi kisautó prototípusán dolgozik együtt a BMW és a Mercedes-Benz: a müncheni műszaki egyetemen zajló fejlesztés célja egy minél könnyebb, mégis biztonságos városi mini megalkotása.

Kinyílt a hibridzsák a Volkswagen-csoportnál

Kinyílt a hibridzsák a Volkswagen-csoportnál

Az Audi A3 e-tron bevezetése sokkal nagyobb jelentőséggel bír, mint azt első hallásra gondolnánk. A benzin-elektromos hibrid ugyanis egy egész modellhadsereg előfutára: ha az Audi megkapta, az alapját képező, elképesztően sokoldalú padlólemezre épülő bármelyik másik típus is felszerelhető a modern hajtáslánccal. És hogy ezt mennyire így van: a németek máris a második lépésnél tartanak...

Eseménynaptár

Ajánlott események

Hírlevél feliratkozás

Ajánló

Villanyautó, máshogyan

Villanyautó, máshogyan

Amikor először szóba került, egy lyukas fityinget nem tettünk volna fel rá, hogy valaha gyártásba kerül a bajorok elektromos városi kisautója. És mégis: a BMW i3 Concept Coupé már az egy év múlva érkező sorozatgyártású modell előfutára.

Infografika

Új uniós stratégia az alternatív üzemanyagokért

Új uniós stratégia az alternatív üzemanyagokért

Az európai közlekedés nagyban függ az import kőolajtól, ezért egy újonnan kijelölt uniós stratégia az alternatív üzemanyagok töltőállomás-hálózatának fejlesztését és egységesítését tűzte ki célul.

Google +

 

Twitter

Facebook

Pinterest

x