Öt karika, négy kerék, nulla káros anyag

BMW London Olympics 2012Egy olimpián minden apróság üzenetet hordoz, minden részlet számít. Talán ezért is döntöttek úgy az idei világjátékok házigazdái, hogy a rendezvény hivatalos flottájába 200 elektromos autót is beválogatnak.

BMW London Olympics 2012

Az olimpia látható versenyprogramjai mellett számos, kevésbé fókuszban lévő feladatra is koncentrálniuk kell a szervezőknek. Ilyen például a sportolók és delegációk utaztatása, amely megtett kilométer, elpöfögött üzemanyag tekintetében ugyancsak komoly nagyságrendet képvisel. Kivéve, ha alternatív megoldást választunk, s a XXX. Olimpiai Játékok szponzoraként feltűnő BMW szállította is az alternatívát, 200 példányban. Egész pontosan 160 darab BMW ActiveE és 40 darab Mini E szolgálja az utasok kényelme mellett London és környéke csendjét, valamint a levegő tisztaságát.

MINI London Olympics 2012

A két jármű közös vonása a nem meglepő, talán nem is lehengerlő gyorsulás: 8,5 másodperc alatt érhetnék el a 100 km/h sebességet, de most nyilván nem ezt az erényüket csillogtatják. Nem is teherhordás és tömeges személyszállítás az elsődleges funkciójuk, hiszen a Miniben sofőröstől együtt két hely van, az ActivE már öt főig jó lehet. Ezek az elektromos autók leginkább szemléletformáló céllal vannak jelen, jóllehet – vagy épp ezt az állítást alátámasztandó – az Egyesült Királyságban ezek a járművek kereskedelmi forgalomban nem kaphatók.

BMW London Olympics 2012

Ami viszont már elérhető a ködös, esős szigetországban, ám most, az Olimpia kapcsán tovább figyelmet és fejlesztést von magára, az az elektromos járművek töltőállomásainak rendszere. Az eddig is meglévő töltőhelyek mellett új, korszerűbb úgynevezett olimpiai töltőpontokat állítottak fel, amelyeknél akár négy óra alatt is feltölthetőek pl. a nevezett elektromos BMW-k. A nagy terv szerint 2013-ra minimum 1300 töltőpont fog az e-autózók rendelkezésére állni, ami kifejezetten szép, bíztató adat.

Kérdés, hogy 200 „fecske" csinálhat-e nyarat, vagyis bejöhet-e a BMW húzása, hogy a nagy médiazajban észrevegyék az olimpiára figyelők a motorháztető alól érkező csendet, s mindazt, amit ez az üzenet képvisel. Kissé bizonytalanok vagyunk. De mit szólnak ehhez olvasóink?

Veranstaltungskalender

Newsletters

Empfehlung

Le Mans: die alternativen Antrieben in der Hauptrolle

Le Mans: die alternativen Antrieben in der Hauptrolle

Wer würde es glauben, daß die elektrische Ressource, die am Anfang als über ausdrücklich begrentzte Fähigkeit, meistens über kurze Reichweite verfügten, nach der Kategorie der Straßensportwagen auch die hartesten Rennstrecken erobern? Und bitte sehr, hier sind zwei Mitbewerber von der diesjährigen Saison, die bestimmt nicht am Ende des Feldes bummeln werden: Der Audi R18 E-Tron Quattron und der 2012 Toyota Le Mans TS030 HYBRID LMP1.

Infografik

Eine neue Strategie der Union für die alternativen Treibstoffe

Eine neue Strategie der Union für die alternativen Treibstoffe

Der europäische Verkehr hängt in großen Maßen von dem Importerdöl ab, deshalb hat eine neue Strategie der Union die Entwicklung und Integrierung des Ladestation - Netzwerks der alternativen Treibstoffe als Ziel gesetzt.

Event-Angebot

Facebook

Google +

 

Twitter

Pinterest

x