A környezet öltönyben is védhető

Cadillac ELR NAIAS 2013Ahhoz, hogy valaki ma tisztán elektromos üzemre képes autót vásároljon, két dologra van szüksége: racionális, holisztikus és felelősségteljes gondolkodásmódra, valamint jelentős mennyiségű pénzre.

Cadillac ELR NAIAS 2013

A piacon kapható opciók többsége azonban szolgáltatásaiban mintha az utóbbiról nem venne tudomást. Ezt ismerte fel a General Motors, és megépítette a Chevy Volt luxusváltozatát: a Cadillac ELR-t.

Cadillac ELR NAIAS 2013

Bizonyára megfelelő kutatások előzték meg a Chevrolet Volt piacra dobását, a hálózatról tölthető hibrid autó fogadtatása azonban alighanem a GM vezetőit is meglepte. Bár az eladások az eredeti tervektől elmaradtak, a tavalyi évben a Volt az észak-amerikai piac keresettebb modelljei közé tartozott, annak ellenére, hogy magas ára sokakat elriasztott a vásárlástól.

Cadillac ELR NAIAS 2013

Ilyen esetben két megoldás van: csökkenteni az árat, vagy értékesebbé tenni a termékcsomagot. Az előbbi hosszú távon nem kifizetődő, ezért a GM az utóbbi mellett döntött, és prémium márkájába ültette át a Volt technológiáját. Az európai piacra szánt Opel/Vauxhall Ampera mellett tehát a Cadillac zászlaja alatt is megjelent a nagy kapacitású akkumulátorcsomaggal és kis lökettérfogatú benzinmotorral szerelt hibrid.

Cadillac ELR NAIAS 2013

A Cadillac ELR mindent tud, amire egy prémium vásárlónak igénye lehet. Formatervét egyenesen a 2009-es Converj tanulmánytól örökölte, és bár a csupa szeglet karosszéria a maga 0,30-as közegellenállási együtthatójával alapvetően egy aerodinamikai fiaskó, a vásárlók meggyőzése érdekében muszáj kompromisszumokat hozni. A márkától megszokott extravagáns formák, valamint LED-es fényszórók teszik vonzóbbá a lassan kiforrottá váló technológiát.

Cadillac ELR NAIAS 2013

Műszakilag egyébként az ELR nem teljesen azonos a Volttal. Lítium-ion akkumulátorai valamivel nagyobb kapacitásúak (16 helyett 16,5 kWh), villanymotorja jóval erősebb (149 helyett 207 LE) és nyomatékosabb (370 helyett 400 Nm).

Cadillac ELR NAIAS 2013

Ez azt jelenti, hogy a hajtás gyorsabban feléli áramtartalékait, de optimális esetben 56 kilométerre így is elegendő a hatótávolság – ez kissé szűken számolva megfelel egy Gödöllő-Budapest távolságnak, tehát az ingázók jó eséllyel károsanyag-kibocsátás nélkül járhatnának be a fővárosba egy ilyen járművel. Ha pedig mégsem sikerül, semmi gond, hiszen az 1,4 literes, négyhengeres benzinmotor révén további 350 kilométert tehetünk meg.

Cadillac ELR NAIAS 2013

Az Amerikában 2014-től forgalmazott, később talán Európába is érkező autó gyakorlati használhatóságát két ötletes funkció fokozza; mindkettőt pont a fent vázolt, Amerikában és Nyugat-Európában jóval gyakoribb és jóval nagyobb távolságokat jelentő ingázós helyzetekre találták ki.

Cadillac ELR NAIAS 2013

Az egyik az áram-visszatartó funkció, amivel a felhasználó teli akkumulátorral is aktiválhatja a generátort: ilyenkor autópályán hibridként üzemelve spórolhat a töltéssel, hogy aztán a városba beérve maximális távolságot tehessen meg tiszta üzemben. A másik ilyen szolgáltatás pont ennek az ellentéte: a kormányról külön bekapcsolható regeneratív fékrendszer révén a vezető akkor is áramfejlesztésre bírhatja a hajtásláncot, ha a rendszer egyébként máshogy oldaná meg az adott forgalmi helyzetet.

Cadillac ELR NAIAS 2013

Hot news

McLaren P1 Hybrid veut battre le record du parcours

McLaren P1 Hybrid veut battre le record du parcours

McLaren a construit sa nouvelle voiture de course grâçe à ces expériences qui l'a déjà utilisé en Formule 1, mais la P1 est plus innovative que les voitures de course parce que sa conduite hybride va être introduit après plusieures années dans le monde de la Formule 1.

Dans lequel BMW et Mercedes-Benz se mettent d’accord

Dans lequel BMW et Mercedes-Benz se mettent d’accord

BMW et Mercedes-Benz travaillent ensemble sur le prototype d'une voiture urbaine de conduite électrique: l'objectif du développement á l'Université Technique de Munich est l'invention d'une mini voiture urbain légère qui est sécuritaire en même temps.

Le hybride sac est ouvert chez le groupe Volkswagen

Le hybride sac est ouvert chez le groupe Volkswagen

L'introduction de l'Audi A3 e-tron a plus d'importance que nous avions pensé pour la première fois. Cette voiture hybride diesel-électrique est le précurseur de nombreuses futurs modèles : si Audi pouvait installer dans son modèle une transmission moderne, tous les autres constructeurs peuvent faire la même. Pour vérifier cette affirmation voilà un example : les allemands sont déjà au deuxième pas...

Calendrier des événements

Recommandation

Bus électriques à l’aéroport de Hambourg

Bus électriques à l’aéroport de Hambourg

Après avoir testé dans plusieurs villes allemandes avec succès, le bus électrique attribué par Solaris, transporte maintenant les voyageurs à l'aéroport de Hambourg.

Infographics

Nouvelle stratégie de l’Union Européenne pour les carburants alternatifs

Nouvelle stratégie de l’Union Européenne pour les carburants alternatifs

Le transport en Europe dépend des importations de pétrole, c'est pour cela l'une des nouvelles stratégies de l'Union Européenne a fixé comme objectif le développement et l'unification des réseaux de station-service alternatives.

S'abonner au bulletin

Facebook

Google +

 

Twitter

Pinterest

x