Rimac: Aztahatszázát!

Rimac Concept OneJön ez a 24 éves srác Horvátországból, s lazán saját nevét adja nemrég bemutatott elektromos koncepcióautójának. Szégyenkezésre éppenséggel nincs is oka, mi meg csak nézünk, mint a moziban...

Rimac Concept One

A Rimac Concept_One négykerekű vonatkozásában a nemzetközi sajtó előszeretettel alkalmazza a „super car" megjelölést, ami máris érzékelteti, nem holmi sportkocsival van dolgunk. Ha egyből a legfontosabb adatokra pillantunk, egyet tudunk érteni a szakírókkal: a Rimac 2,8 másodperc alatt éri el álló helyzetből a 100 km/h sebességet, mindehhez 1088 lőerő áll rendelkezésre, s az már pusztán formalitás, hogy a karosszéria formavilága alapján is csábító fenevad végsebessége 350 km/h körül alakul. A különleges menetteljesítmény hátterében elsősorban a négy kereket külön-külön hajtó, összesen tehát négy elektromos motorból álló hajtáskoncepció áll. Ez talán nem nevezhető egyedi megoldásnak, mindenestre valamit nagyon eltaláltak a zágrábi mérnökök.

Mate Rimac Concept One

A számunkra talán legizgalmasabb részlet azonban még hátravan, a címben is erre igyekeztünk utalni. Merthogy ami nem megy – egyelőre – egyik neves autógyárnak sem, azt a Rimac simán hozza: ez pedig a hatótáv. Ha egy ilyen autó 600 km-t képes megtenni egy feltöltéssel, akkor hiába keressük a kompromisszumot, nagyítóval sem fogjuk megtalálni.

Lehet persze fanyalogni az egymillió dolláros tervezett vételáron, ám Mate Rimac, a jármű éppcsak felnőttkorba lépő atyja nem is a nagyközönségnek szánja az autót. Az évente 10-15 példány értékesítésére vonatkozó tervek egyértelműen üzenik: a Rimac lényege pontosan az, hogy unikális, minden tekintetben.

Rimac Concept OneRimac Concept One interior

S bár egy ilyen kiváló mérnöki teljesítmény mögött nem nehéz világmegváltó álmokat sejteni, a huszonéves tervező nyilatkozatában egyértelműen leszögezi, nem elsősorban a környezet megóvása motiválta a szuperkocsi megalkotásában. Egyszerűen az a meggyőződése, hogy az elektromos hajtás sokkal jobb eredményekre hivatott, mint amire a belső égésű motorok képesek. Ennek alapján pedig nem volt kérdés, hogy a csúcskategóriás autót milyen „üzemanyagnak" kell hajtania.

Rimac Concept One batteryRimac Concept One eletric engine

Ha egy ifjú horvát mérnöknek és csapatának sikerült ilyen kivételes adottságokkal bíró autót, vajon csak az ár miatt nem jutottak el hasonló eredményig a neves autógyárak?

Rimac Concept One infoRimac Concept One power infoRimac Concept One eletric motor infoRimac Concept One battery info

Veranstaltungskalender

Newsletters

Empfehlung

Fünf Ringe, vier Räder, Zero Schadstoffe

Fünf Ringe, vier Räder, Zero Schadstoffe

Auf einer Olympiade jede einzelne Kleinigkeit trägt eine Botschaft, jede Einzelheit zählt. Vielleicht haben sich deshalb die Gastgeber der diesjährigen Weltspiele so entschieden, daß sie in die offiziellen Flotte des Events auch 200 elektrischen Fahrzeuge ausgewählt haben.

Infografik

Eine neue Strategie der Union für die alternativen Treibstoffe

Eine neue Strategie der Union für die alternativen Treibstoffe

Der europäische Verkehr hängt in großen Maßen von dem Importerdöl ab, deshalb hat eine neue Strategie der Union die Entwicklung und Integrierung des Ladestation - Netzwerks der alternativen Treibstoffe als Ziel gesetzt.

Event-Angebot

Facebook

Google +

 

Twitter

Pinterest

x