Hibridesítsünk házilag!

Plug-In Hybrid Retrofit Kit MTSU Wheel Hub MotorMa már minden valamire való járműgyár kínálatában megtalálható hibrid meghajtás is – nem véletlenül. De miért csak az új autók élhetnének a kiváltsággal? Bemutatunk egy módszert, amivel szinte bármely autótípus hibridesíthető.

Az innovatív megoldás – az ötlettől a kivitelezésig – Dr. Charles Perry, az USA-beli Middle Tenessee State University professzorának nevéhez fűződik, aki a fiatalokban rejlő kreativitásra építve hallgatóit is bevonta a projektbe. A koncepció viszonylag egyszerű: fogunk egy hagyományos belső égésű motorral szerelt autót, leszereljük a hátsó kerekeit, kicsit megbabráljuk a két kerékagyat azáltal, hogy elektromos motort építünk beléjük, kellő teljesítményű akkumulátort szerelünk a hátsó traktusba, kicsit kiegészítjük a vezérlést, és máris zöldebben autózhatunk. A megvalósítás egy kicsit persze bonyolultabb, ám a nagy találmány épp abban rejlik, hogy olyan univerzális eljárást sikerült a mérnökhallgatókból profi szakemberekké formálódó csapattagoknak Perry mester irányítása alatt kimunkálniuk, amely valóban univerzális, vagyis típusfüggetlenül alkalmazható.

Plug-In Hybrid Retrofit Kit MTSU Wheel Hub Motor

Az átalakítás költsége nagyjából 600.000-700.000 magyar forintnak megfelelő összegért elvégezhető, az eredmény pedig leginkább úgy fejezhető ki, hogy az általános esetben nagyjából 50%-os hatásfokú motor teljesítménye 100% közelébe tornázható.

Plug-In Hybrid Retrofit Kit MTSU Wheel Hub Motor

Úgy kell körülbelül elképzelni az egészet, mint egy egységcsomagot, amit megveszünk a boltban, elmegyünk a szerelőnkhöz, ő pedig pár óra alatt hibridet varázsol a jó öreg, vagy éppen ifjú négykerekűnkből. Ez a gondolatmenet ma még természetesen a naiv álmok kategóriájába tartozik, ám nem csupán azért, mert az egyszeri autódoktorok nincsenek felkészülve az efféle műveletekre. Nagyobb gond, hogy bármennyire is kidolgozott, gyártásképes a koncepció, professzorunk közelről megismerte az ipari szakemberek által csak „a halál árnyékának völgye" néven emlegetett helyzetet, amikor a laborkörülményeket gyártósorra tervezte cserélni.

Plug-In Hybrid Retrofit Kit MTSU Wheel Hub Motor

Pedig az ötlet életrevaló, ám mint termék, egyelőre még nem piacképes. Na, vajon miért? Van néhány elképzelésünk, de kíváncsiak vagyunk olvasóink véleményére is. Várjuk az észrevételeket!

Vezércikkek

Pályarekordra tör a hibrid McLaren

Pályarekordra tör a hibrid McLaren

A Formula-1-ben szerzett tapasztalatait hasznosítva készítette el legújabb sportkocsiját a McLaren, a P1 azonban még a versenyautóknál is előremutatóbb, hiszen innovatív hibrid hajtásához hasonló csak évekkel később jelenik meg az F1-ben.

Amiben a BMW és a Mercedes-Benz is egyetért

Amiben a BMW és a Mercedes-Benz is egyetért

Elektromos hajtású városi kisautó prototípusán dolgozik együtt a BMW és a Mercedes-Benz: a müncheni műszaki egyetemen zajló fejlesztés célja egy minél könnyebb, mégis biztonságos városi mini megalkotása.

Kinyílt a hibridzsák a Volkswagen-csoportnál

Kinyílt a hibridzsák a Volkswagen-csoportnál

Az Audi A3 e-tron bevezetése sokkal nagyobb jelentőséggel bír, mint azt első hallásra gondolnánk. A benzin-elektromos hibrid ugyanis egy egész modellhadsereg előfutára: ha az Audi megkapta, az alapját képező, elképesztően sokoldalú padlólemezre épülő bármelyik másik típus is felszerelhető a modern hajtáslánccal. És hogy ezt mennyire így van: a németek máris a második lépésnél tartanak...

Eseménynaptár

Ajánlott események

Hírlevél feliratkozás

Ajánló

Amiben a BMW és a Mercedes-Benz is egyetért

Amiben a BMW és a Mercedes-Benz is egyetért

Elektromos hajtású városi kisautó prototípusán dolgozik együtt a BMW és a Mercedes-Benz: a müncheni műszaki egyetemen zajló fejlesztés célja egy minél könnyebb, mégis biztonságos városi mini megalkotása.

Infografika

Új uniós stratégia az alternatív üzemanyagokért

Új uniós stratégia az alternatív üzemanyagokért

Az európai közlekedés nagyban függ az import kőolajtól, ezért egy újonnan kijelölt uniós stratégia az alternatív üzemanyagok töltőállomás-hálózatának fejlesztését és egységesítését tűzte ki célul.

Google +

 

Twitter

Facebook

Pinterest

x