Négykarikás kétkerekű, ínyenceknek

Audi e-bike prototype cycle 2012Aligha tömeggyártási céllal fogtak bele az Audi mérnökei a május második felében bemutatandó e-bike koncepciójának megalkotásába. Bár sokat tud a masina, inkább mérnöki megoldások gyűjteményéről beszélhetünk, semmint egy újabb praktikus alternatív hajtású járműről.

Audi e-bike prototype cycle 2012

Érdemes az elején tisztázni: egy hibridről van szó. Az Audi e-bike Wörthersee Concept ugyanis elektromos motorral és/vagy emberi erőkifejtéssel, izommunkával hajtható jármű. Összesen öt programot építettek a sportos tanulmánybringába a német gyár mérnökei, természetesen „motorozni" is lehet vele, tekerés nélkül.

Audi e-bike prototype cycle 2012

A könnyed kerékpár mindössze 21 kg tömeggel bír, maga a szénszálas váz csupán 1,6 kg-ot nyom, a kerekek egyenként 600 grammosak. A fő „nehézséget" természetesen a 250 Nm nyomatékra is képes, 2,5 óra alatt feltölthető lítium-ion akkumulátor jelenti a maga 5 kilogrammjával. Az akár menet közben is változtatható üléspozíciójú e-bike 9 sebességes hidraulikus váltóval és két, ugyancsak hidraulikus tárcsafékkel rendelkezik. Utóbbiak túlzásnak tűnnek, ám ha sikerül a hivatalos végsebesség – 80 km/h – közelébe érni, elkél a markáns segítség lassításkor.

Audi e-bike prototype cycle 2012

A triálmotor képét nyújtó jármű arculati szempontból is figyelemre méltó alkotás, ám hogy csak a négykarikás autógyár alternatív mobilitás és környezetvédelem iránti elkötelezettségének szimbólumát tisztelhetjük-e a koncepcióban, vagy hosszabb távú kalandot tervez az egyre népszerűbb e-bike kategóriában az Audi – meglátjuk.

Audi e-bike prototype cycle 2012

Audi e-bike prototype cycle 2012

Vezércikkek

Pályarekordra tör a hibrid McLaren

Pályarekordra tör a hibrid McLaren

A Formula-1-ben szerzett tapasztalatait hasznosítva készítette el legújabb sportkocsiját a McLaren, a P1 azonban még a versenyautóknál is előremutatóbb, hiszen innovatív hibrid hajtásához hasonló csak évekkel később jelenik meg az F1-ben.

Amiben a BMW és a Mercedes-Benz is egyetért

Amiben a BMW és a Mercedes-Benz is egyetért

Elektromos hajtású városi kisautó prototípusán dolgozik együtt a BMW és a Mercedes-Benz: a müncheni műszaki egyetemen zajló fejlesztés célja egy minél könnyebb, mégis biztonságos városi mini megalkotása.

Kinyílt a hibridzsák a Volkswagen-csoportnál

Kinyílt a hibridzsák a Volkswagen-csoportnál

Az Audi A3 e-tron bevezetése sokkal nagyobb jelentőséggel bír, mint azt első hallásra gondolnánk. A benzin-elektromos hibrid ugyanis egy egész modellhadsereg előfutára: ha az Audi megkapta, az alapját képező, elképesztően sokoldalú padlólemezre épülő bármelyik másik típus is felszerelhető a modern hajtáslánccal. És hogy ezt mennyire így van: a németek máris a második lépésnél tartanak...

Eseménynaptár

Ajánlott események

Hírlevél feliratkozás

Ajánló

Jönnek az alumíniummal hajtott járművek?

Jönnek az alumíniummal hajtott járművek?

Forradalmi ötletnek tűnik, ám maga a kutatást végző cég is csak 2012-ben alakult, így egyelőre ígéretes elméletnek nevezhető az alumíniumpor üzemanyagként való alkalmazása.

Infografika

Új uniós stratégia az alternatív üzemanyagokért

Új uniós stratégia az alternatív üzemanyagokért

Az európai közlekedés nagyban függ az import kőolajtól, ezért egy újonnan kijelölt uniós stratégia az alternatív üzemanyagok töltőállomás-hálózatának fejlesztését és egységesítését tűzte ki célul.

Google +

 

Twitter

Facebook

Pinterest

x