Anyósok kedvence lehet az új Tesla

Tesla model SAmikor egy alternatív hajtású jármű nem elsősorban a hajtása miatt izgalmas, az minimum érdekes. A Tesla S érintőképernyős műszerfala új dimenzióba helyezi a vezérlést – kérdés, nem lőttek-e túl a célon...

Tesla model STesla model S

Rendkívül látványos, módfelett vonzó, és mindezek mellett – avagy miatt – egyes kritikusok szerint már-már balesetveszélyes. Túl jól sikerült ugyanis a nyár egyik nagy slágereként bemutatott, teljesen elektromos Tesla S modelljének innovatív műszerfala, amely menetrendszerű evolúciós mérföldkőnek tűnik, párhuzamosan haladva a billentyűorientált személyi számítógépektől a táblagépekig ívelő fejlődési tendenciával. Igazságtalanok lennénk azonban, ha csupán a weben kommentelők aggodalmait helyeznénk előtérbe. Van olyan vélemény is, amely szerint nincs ennél izgalmasabb szedán a világon – s aki ezt írta, utazott benne, sőt, vezette is. Lássuk a részleteket!

Tesla model S touch screen

Ha beülünk egy új autóba, értelemszerűen a műszerfalra esik a tekintetünk, a kormányt követően ez a felület esik elsőként a kezünk ügyében. Nos, a hagyományos szedánnak tűnő, ám inkább a luxuskategóriában versenyző Tesla S esetében klasszikus értelemben véve nincs műszerfal: se kapcsolók, gombok, kütyük, se villogó ledek, mutatók és egyéb kijelzők. Van helyettük egy 12,3 collos monitor a kormány mögött – ez még nem olyan nagy mutatvány, egyre több autót szerelnek fel ilyen eszközzel. A meglepőnek tűnő részlet a középkonzolon érkezik, amely gyakorlatilag egyetlen nagy – 17 collos – érintőképernyőnek mondható, két részre osztva. Innen vezérelhető a napfénytetőtől a visszatápláló fékrendszer beállításain keresztül számos funkció éppúgy, mint a parkolóhelyeket is előre jelző navigációs rendszer. Böngészhetünk a világhálón, lehet telefonálni, s persze szólhat a zene, fújhat a hűs szellő, jönnek a visszajelzések az energiafelhasználásról, extra felületen látható a tolatást, parkolást segítő kamera képe. Van itt minden. A rendszernek ugyanaz az előnye, ami a kritikusok szerint akár a hátrányává is válhat. Kétségkívül meg kell tanulni bánni a „játékszerrel", mert ugyebár a sofőr számára a legfontosabb képi információ mindig a szélvédőn keresztül érkezik.

Tesla model S touch screenTesla model S touch screen

Ám ha csak ennyi lenne az extra tudomány a most színre lépő járműben, akkor nem Tesla lenne a neve. Pedig de. Így hát kapunk egy olyan ötülésest, amelynek alacsony súlypontja a sportkocsik tulajdonságaival vetekszik, van hozzá 4,4 másodperces gyorsulás százra, az elvárható néma motorüzemmel, plusz bő 400 km-es hatótáv, ami – ma még – átlagon felüli ebben a kategóriában. Adott a már említett visszatápláló fékrendszer, ami a gázpedál felengedésekor máris diszkrét fékezésbe, merthogy a kerekek forgásából nyert energiatermelésbe kezd, sajátos vezetésdinamikát kölcsönözve a járműnek. És azt még nem is mondtuk, hogy a gigantikus kijelzők adatait megannyi alacsony energiafelhasználású chip szolgáltatja.

Tesla model S

A gyártó szerint 2013-ban 20.000 darabot fognak – szeretnének – eladni belőle. Lehet, hogy élvezet vezetni, de mi akkor is az anyósülést választanánk.

Vezércikkek

Pályarekordra tör a hibrid McLaren

Pályarekordra tör a hibrid McLaren

A Formula-1-ben szerzett tapasztalatait hasznosítva készítette el legújabb sportkocsiját a McLaren, a P1 azonban még a versenyautóknál is előremutatóbb, hiszen innovatív hibrid hajtásához hasonló csak évekkel később jelenik meg az F1-ben.

Amiben a BMW és a Mercedes-Benz is egyetért

Amiben a BMW és a Mercedes-Benz is egyetért

Elektromos hajtású városi kisautó prototípusán dolgozik együtt a BMW és a Mercedes-Benz: a müncheni műszaki egyetemen zajló fejlesztés célja egy minél könnyebb, mégis biztonságos városi mini megalkotása.

Kinyílt a hibridzsák a Volkswagen-csoportnál

Kinyílt a hibridzsák a Volkswagen-csoportnál

Az Audi A3 e-tron bevezetése sokkal nagyobb jelentőséggel bír, mint azt első hallásra gondolnánk. A benzin-elektromos hibrid ugyanis egy egész modellhadsereg előfutára: ha az Audi megkapta, az alapját képező, elképesztően sokoldalú padlólemezre épülő bármelyik másik típus is felszerelhető a modern hajtáslánccal. És hogy ezt mennyire így van: a németek máris a második lépésnél tartanak...

Eseménynaptár

Ajánlott események

Hírlevél feliratkozás

Ajánló

Megállókban tölthető az elektromos hajtású busz

Megállókban tölthető az elektromos hajtású busz

A világon elsőként vezeték nélkül tölthető, elektromos hajtású autóbuszokból álló hálózatot fejleszt az ABB. A nagy befogadóképességű buszok villámgyors táplálására elegendő a megállóban töltött tizenöt másodperces idő, ezért a trolibuszokhoz képest felsővezetékekre sincsen szükség.

Infografika

Új uniós stratégia az alternatív üzemanyagokért

Új uniós stratégia az alternatív üzemanyagokért

Az európai közlekedés nagyban függ az import kőolajtól, ezért egy újonnan kijelölt uniós stratégia az alternatív üzemanyagok töltőállomás-hálózatának fejlesztését és egységesítését tűzte ki célul.

Google +

 

Twitter

Facebook

Pinterest

x