HIRIKO: jól helyezkedik a városi zsebjárgány

Hiriko BarrosoA politikusok kedvenc szokása, hogy minden beszédükben nagy távlatokról, kimagasló eredményekről szónokolnak. José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke 2012 januárjában ennek megfelelően egyenesen „a válságra adott válasznak" nevezte a Hiriko nevű négykerekű képződményt,

miután közvetlen tapasztalatokat gyűjtött annak bemutatója alkalmával. Aligha tévedett, hiszen nem kevesebbre képes a várhatóan 2013-ban forgalomba álló kisautó, mint hogy jelentősen lecsökkenthetjük általa a városi dugók esélyét, zéró közvetlen emisszió kíséretében.

Hiriko Barroso

A neve alapján távol-keletinek tűnő gyermek felmenőinek valójában baszk befektetőket, a spanyol kormányt és a világszerte elismert amerikai MIT tudásközpontot tekinthetjük. Amint a bevezetőből is nyilvánvaló, az EU vezetői biztosítják a hátszelet a hazánkban is népszerű „Camping" kerékpárok koncepcióját csak részben követő, mégis összecsukhatónak titulált kétüléses jármű piaci bevezetéséhez.

Hiriko Barroso

A Hiriko kinézet és belső kialakítás tekintetében viszonylag közeli rokonságot mutat a Smart-tal, ám sokkal többre képes. Például arra, hogy ha kevés a parkolóhely, egy fél bicskamozdulatnak köszönhetően rövidebbre szabjuk a tengelytávot (a teljes hossz így 2,5 méterről 1,5 méterre csökken). Ebben az esetben a Smart által elfoglalt hely 2/3-a is elég a Hirikonak, ami gyakorlatilag egyet jelent azzal, hogy három ilyen autó is elfér egyetlen szokványos méretű parkolóban. 3 in 1, mondhatnánk, s ez bizony komoly előnyt jelent a zsúfolt belvárosokban. A kiszállás ráadásul a szélvédő-ajtón keresztül történik, így bátran szorosan egymás mellé is parkolhatunk.

Hiriko Barroso

A trükkök, avagy praktikák sora a futóművek környékén folytatódik. Ha nem is egyedülálló, mindenképpen hasznos és környezetbarát megoldás, hogy minden egyes kereket önálló villanymotor hajt. Az viszont szériaautók esetében igazi kuriózum, hogy mind a négy kerék önállóan forgatható és külön fékezhető – kvázi értelmét veszti a fordulókör fogalma.

A baszk 'hiri' (város) és 'kotxe' (autó) szavak elegyítéséből származó névvel ellátott jármű tehát egy tipikus „city car", amely egy feltöltéssel 120 km-t képes megtenni. Bár a 3,8 milliós kalkulált vételár a vitathatatlan előnyök mellett is minimum gondolkodásra készteti a potenciális vásárlókat, ha azonban az EU nagyjai a bátorításon túl egyéb támogatást is nyújtanak a projekthez, hamarosan mindannyian hozzászokhatunk a Hiriko látványához. Úgy legyen!

Veranstaltungskalender

Newsletters

Empfehlung

Der Rennwagen von BME ist in der Zielgerade

Der Rennwagen von BME ist in der Zielgerade

Das TUB* Formula Racing Team hat die Design –und technischen Parameter seines Rennwagens finalisiert. Die Studenten werden in dieser Saison mit einer nagelneuen, landesweit vorwärtszeigenden Konstruktion auf dem altehrwürdigen Formula Student Rennen teilnehmen. *(Technische und Wirtschaftswissenschaftliche Universität Budapest = TUB)

Infografik

Eine neue Strategie der Union für die alternativen Treibstoffe

Eine neue Strategie der Union für die alternativen Treibstoffe

Der europäische Verkehr hängt in großen Maßen von dem Importerdöl ab, deshalb hat eine neue Strategie der Union die Entwicklung und Integrierung des Ladestation - Netzwerks der alternativen Treibstoffe als Ziel gesetzt.

Event-Angebot

Facebook

Google +

 

Twitter

Pinterest

x