Hibrid hajtás, a verhetetlen alternatíva

Audi R18 e-tron quattro hybrid Le Mans 2012Az Audi mindent vitt az idei 24 órás Le Mans-i futamon. Beszédes – jövőbe mutató – tény, hogy a háziversenyben a két hibrid R18 e-tron a többi négykarikást is maga mögé utasította.

A 80. Le Mans-i 24 órás futam gyakorlatilag már hónapokkal ezelőtt elkezdődött, persze csak „fejben". A jól időzített sajtótájékoztatóknak és exkluzív bemutatóknak köszönhetően a szakmai közönség figyelme egyöntetűen a Toyota és az Audi hibrid járműveinek szereplésére, avagy csatájára fókuszált, ám míg előbbi márka csapata legfeljebb a legnagyobb – szerencsés kimenetelű – bukás címével büszkélkedhet, az első öt helyre az egyébként is favoritnak számító németek mind a négy indulója odaért. Csupán egy hagyományos, belső égésű motorral szerelt Toyota színesíti az összképet a maga 4. helyezésével. Persze az Audik sofőrjeinek is voltak izgalmas pillanatai, de kisebb karambolokkal megúszták a győztesek számára szép kerek 5151 km-es távot. A japánok hátárnya tehát nem kizárólag technológiai eredetűnek mondható, a sors most nem őket favorizálta.

Audi R18 e-tron quattro hybrid Le Mans 2012

Nyilván elvitathatatlan szerepe van a végső győzelem elérésében a Williams által kifejlesztett elektromechanikus lendkerekes hibrid technológiának is, amelynek mérnökei szorosan együttműködtek az Audi fejlesztőivel, hogy a rendszert a lehető legtökéletesebben a versenyautóhoz igazítsák. Ezzel szemben a Toyota saját akkumulátoros megoldását alkalmazta – hogy ez mire lett volna elég, azt utólag nehéz megbecsülni.

Az R18 e-Tron Quattro hátsó kerekeit egyéként egy 3 literes V6-os injektoros turbódízel erőforrás hajtja, melynek teljesítménye nagyjából 510 lóerő. Az elektromechanikus egység a kigyorsítások alkalmával kapcsol be, s az első kerekeket látja el plusz energiával.

Audi R18 e-tron quattro hybrid Le Mans 2012

A németek győzelmének önmagában még nemigen lenne akkora hírértéke, legalábbis azok számára, akik évek óta figyelemmel kísérik az egynapos versenyt, benne a közel tucatnyi éve tartó Audi-hegemóniát. Az viszont tény, hogy a nem csupán a pilótáktól, de járműveiktől is kivételes állóképességet követelő versenyen első alkalommal győzedelmeskedett hibrid hajtású – ráadásul nem állandó összkerék-meghajtású – autó, rögtön mind a kettő a négykarikás flottából. A szimpla dízelmotoros díszkíséretet a konstruktőrök kvázi annak is szánták – biztosítéknak, ha valami balul ütne ki, mint pl. a Toyota esetében.

A rendkívüli eredmény hatása aligha maradhat a versenysport keretein belül. Sokkal reálisabb lehetőség, hogy a világ autógyárai vállveregetésnek veszik a nyilvánvaló „célzást”, és tovább szélesítik saját hibrid kínálatukat, mindannyiunk – s pénztárcánk és bolygónk – örömére.

Audi R18 e-tron quattro hybrid Le Mans 2012

Íme a 2012-es Le Mans LMP1 kategóriájának már-már unalmasnak ható dobogósorrendje:

  1. Audi R18 e-tron quattro - Audi Sport Joest - André Lotterer, Marcel Fässler, Benoit Treluyer
  2. Audi R18 e-tron quattro - Audi Sport Joest - Allan McNish, Rinaldo Capello, Tom Kristensen
  3. Audi R18 ultra - Audi Sport North America - Olivier Jarvis, Marco Bonanomi, Mike Rockenfeller

Williams Hybrid Power KERS

S egy nyilatkozat a végére: „Az Audi Le Mans-i hagyományai miatt elég nagy volt rajtunk a nyomás. Jól látható, hogy a technológiánk komoly szerepet játszott ebben a történelmi győzelemben, amely rendkívüli elégedettséggel tölt el minket. Megmutattuk, hogy az innovatív hibrid rendszerek nemcsak óvják a környezetet, hanem alapvető lökést adnak a (verseny)autók teljesítményének – az üzemanyag takarékosságot és a energiafelhasználást illetően egyaránt.” – büszkélkedett az eredményes szereplést követően Ian Foley, a WHP (Williams Hybrid Power) ügyvezető igazgatója.

Hot news

The hybrid McLaren strives for track record

The hybrid McLaren strives for track record

Utilizing it's experiences gained in Formula – 1 McLaren has created it's newest sportcar. Though the P1 is even more forward – pointing even than the racing cars, because such an innovative hibrid drive like it has, may appear in the F1 only a few years later.

Something in what BMW and Mercedes – Benz are also in agreement

Something in what BMW and Mercedes – Benz are also in agreement

BMW and Mercedes – Benz are working on the prototype of an electric powered city minicar together: the aim of the development running on the Technical University Munich is to create such a city minicar which is the more lightweighted, but also safe at the same time.

The „hybrid – bag” has opened at the Volkswagen Group

The „hybrid – bag” has opened at the Volkswagen Group

The introduction of Audi A3 e – tron has much more of significance than we would think at first hearing. Namely the petrol – electric hybrid is the prototype of an entire „modell – troop": and if the Audi got it, then any other versions (which are built on that stunning many – sided floor panel giving it's basics) can be equipped with this modern drivetrain. And just to prove how truth this is: the Germans are already at step two...

Event calendar

Sign up for newsletter

Recommendation

University race car is ready to make history

University race car is ready to make history

Formula Racing Team of the Budapest Technical University (BME) has frozen the design of its electric race car. The young engineers are preparing for this year's Formula Student race with a construction that is revolutionary in its own right.

Infographics

A new strategy of the Union for the alternativ fuels

A new strategy of the Union for the alternativ fuels

The european transport depends on a large scale on the imported crude oil, therefore a newly appointed strategy of the Union aims the development and integration of the charging station network of the alternativ fuels.

Google +

 

Facebook

Twitter

Pinterest

x