Elektromos buszok Hamburg repülőterén

Solaris Urbino electric Hamburg AirportMiután több német városban sikeresen tesztelték, most a hamburgi repülőtéren teljesít próbaszolgálatot a Solaris díjnyertes elektromos busza.

Solaris Urbino electric

Alighanem meg fognak lepődni a hamburgi repülőtér utasai, amikor buszuk a megszokott, tompa dízeles morgás helyett finom zúgással, remegés nélkül lendül neki, hogy kivigye őket aktuális járatukhoz: mostantól ugyanis akkumulátoros üzemű, elektromos járművek is teljesítenek szolgálatot az észak-német város légi kikötőjében.

Solaris Urbino electric

A fontos kísérlet a résztvevő felek akaratán kívül viszonylag titokban zajlik, hiszen a Solaris Urbino modellei ismerős látványnak számítanak a repülőtéren. A korábban szolgálatba állított hat busz sem hétköznapi modell persze: motorjuk sűrített földgázzal üzemel. „Rendkívül fontos számunkra a tudatos, felelősségteljes energiagazdálkodás” – nyilatkozta a repülőtér vezérigazgatója. „Büszkék vagyunk arra, hogy részt vehetünk az alternatív energiaforrások bevezetését támogató tesztekben, hiszen egyetértünk azokkal a szakértőkkel, akik szerint a hidrogén-, elektromos- és földgáz-üzemű járművek jelentik a környezetbarát mobilitás kulcsát.”

Solaris Urbino electric Hamburg Airport

A Solaris Urbino elektromos kivitele korábban számos városban, tömegközlekedési feladatokra befogva bizonyította képességeit. A tesztek tanúsága szerint megbízhatóságával nincs gond, egyedül a 100 kilométeres hatótávolság bizonyult rövidebbnek a kelleténél. Az összbenyomások azonban elég kedvezőek voltak ahhoz, hogy a típus a német szállítmányozók szövetsége által elsőként meghirdetett EBUS versenyen díjat nyerjen.

Solaris Urbino electric - ebus Award 2012

A repülőtérre kirendelt elektromos Urbino egy 8,9 méteres karosszériájú midibusz; 120 kilowatt teljesítményű motorját egy 121 kWh kapacitású lítium-ion akkumulátorcsomag táplálja. A modell létezik nyújtott, 12 méteres kivitelben is, ennek 210 kWh kapacitású akkumulátora 150 kilométeres hatótávolságot biztosít.

Solaris Urbino electric

Veranstaltungskalender

Newsletters

Empfehlung

E–Autofabrik im Hauptstadt des Windes

E–Autofabrik im Hauptstadt des Windes

Während in Europa alle darauf warten, dass die führende Autofabrike oder nationale Regierungen den Durchbruch mit einem riesigen Schritt einleiten, wurzelt sich solange wie Pilze wachsen das „viele wenige machen ein Viel" Prinzip zu folgend der emissionfreie Verkehr und seine Hintergrund – Industrie in Nord – Amerika an immer mehreren Orten – letztlich hat sich Chicago auf die elektrischen Landeskarte aufgeschrieben.

Infografik

Eine neue Strategie der Union für die alternativen Treibstoffe

Eine neue Strategie der Union für die alternativen Treibstoffe

Der europäische Verkehr hängt in großen Maßen von dem Importerdöl ab, deshalb hat eine neue Strategie der Union die Entwicklung und Integrierung des Ladestation - Netzwerks der alternativen Treibstoffe als Ziel gesetzt.

Event-Angebot

Facebook

Google +

 

Twitter

Pinterest

x