A pápa is hisz az elektromos autók jövőjében

Popemobile Electric RenaultNem akármilyen kultikus eseménynek számítanak a mindenkori katolikus egyházfő utazásai. Ezért sem lényegtelen, hogy az aktuális pápa ruhája ugyan fehér, a szíve azonban zöld.

A pápai mobilitást még Boldog II. János Pál emelte figyelemre méltó szintre, minthogy elődjeivel ellentétben nem volt az az otthon ülő típus. Több száz útja során bejárta az egész világot, Magyarországra kétszer is ellátogatott. Az ellene 1981-ben elkövetett fegyveres merénylet óta kerültek jobban fókuszba a pápamobilok – a korábbi, elegáns, többnyire nyitott limuzinokat felváltották a biztonságot előtérbe helyező, fehér alapszínű guruló üvegkalitkák.

Popemobile Electric Renault

Utódját, XVI. Benedeket sokan kifejezetten konzervatívnak tartják, ám ha ez igaz is teológiai felfogására, a járművek irányában aligha lenne tartható az állítás. Nem véletlen, hogy előszeretettel nevezik „zöld pápának” a környezetvédelem iránti érzékenysége miatt, s a megújuló energiaforrásokat előnyben részesítő szemlélete bizony a vatikáni berendezések, így a pápamobilok terén is megmutatkozik.

Nem tekinthető hát formális gesztusnak, hogy a nyár folyamán két teljesen elektromos Renault Kangoo érkezett a francia autógyár adományaként a pápai flotta megerősítésére. Az egyiket kifejezetten az egyházfő számára rendezték be, luxuskategóriás beltérrel és előnyösen csökkentett dobozhatással kedveskedve a biztonságra továbbra is sokat adó pápának. A másik zöld Kangoo a vatikáni rendőrség kezelésébe kerül.

Popemobile Electric Renault

S bár a 160 km hatótávú lítium-ionos akkumulátorral felszerelt autók aligha alkalmasak hosszabb utazásra, a célnak tökéletesen megfelelnek. Kényelmesek, a pápai üdvözlések távját sokszorosan képesek teljesíteni, elég tágasak, mégsincs buszos hatásuk. Csendes, környezetbarát üzemükkel pedig kifejezetten alkalmasak rá, hogy általuk még többen higgyenek benne: képesek vagyunk apró figyelmességekkel szebbé, élhetővé a világot.

Electric RenaultRenault Electric/Diesel expense

Nem kizárt természetesen, hogy a nemes gesztus mögött reklámcélok is felsejlenek. Vajon miért pont a német származású egyházfő idején kerülnek előtérbe a franciák, ezzel háttérbe a megszokott Mercedes-Benz pápamobilok?

Veranstaltungskalender

Newsletters

Empfehlung

Auch der Papst glaubt in der Zukunf der elektrischen Wagen

Auch der Papst glaubt in der Zukunf der elektrischen Wagen

Die Reisen des jeweiligen katolischen Kirschenhaupts zählen nicht als irgendein kultischen Ereignis. Deshalb ist es auch nicht unwesentlich, dass zwar ist das Kleid des eventuellen Papstes weiß, sein Herz ist aber grün.

Infografik

Eine neue Strategie der Union für die alternativen Treibstoffe

Eine neue Strategie der Union für die alternativen Treibstoffe

Der europäische Verkehr hängt in großen Maßen von dem Importerdöl ab, deshalb hat eine neue Strategie der Union die Entwicklung und Integrierung des Ladestation - Netzwerks der alternativen Treibstoffe als Ziel gesetzt.

Event-Angebot

Facebook

Google +

 

Twitter

Pinterest

x