E-busz nekünk is kellene

eBus Wien - electriCITY BUSBécs belvárosában üzembe helyezték az első teljesen elektromos buszt, amely egy tucatnyi járműből álló flotta előhírnöke. Irigykedünk sógorékra.

eBus Wien - electriCITY BUS

Az elektromos meghajtásnak elsősorban városban a helye, ez ma már szinte közhelyszerű kijelentés az alternatív közlekedésfejlesztés gondolatvilágában. Ez viszont nem jelenti azt, hogy kizárólag kisautókról, robogókról szól a történet – a közösségi személyszállítás sem elveszett terep. Jól mutatja ezt, hogy még a jelenlegi budapesti Várbuszt is le szeretnék, reméljük, le fogják cserélni hamarosan elektromos buszokra – egy beszédesen hosszú távra tekintő, 25 éves terv keretében.

Az osztrák kollégák kicsit tempósabban intézik az ügyet, hiszen a tavaly megkezdett tesztelés alapján immár forgalomba állt a 2A és 3A belvárosi (city) buszok vonalán az első alacsonypadlós fecske, amelyet 2013 nyaráig 11 társa fog követni.

eBus Wien - electriCITY BUS

A koncepció csupán a számadatok alapján is nagyon ki van találva, merthogy a jármű busz létére nem éppen hosszútávfutó, mindössze 150 km megtételére képes, ugyanakkor minden végállomás egyben töltöőállomás is számára, ahol 15 perces gyorstöltéssel kerül újra energikus állapotba. Este, a garázsban pedig normál töltés mellett nyugodtan, csendesen átaludhatja az éjszakát a nappal sem hangoskodó e-busz. Innovatív megoldás, hogy a töltő be van építve a járműbe, csupán az áramcsatlakozást kell megoldani.

eBus Wien - electriCITY BUS

A Rampini / Siemens koprodukcióban készülő elektromos autóbusz befogadóképessége 44 fő, s ahogy a hatótávból következik, nem cipel magával egyéb, felesleges súlyokat a jármű. A fékezéskor visszanyert energia akár 20%-os plusz teljesítményt is eredményezhet, s – már-már természetesnek ható módon – elektromos árammal üzemel a légkondícionáló és a fűtés is.

Csepp a tengerben, mondhatnánk a 12 buszra, egy sokmilliós nagyvárosban ennek önmagában legfeljebb hírértéke lehet. Bécs viszont már jó ideje odafigyel a környezet védelmére, például a napenergia hasznosítása és a regeneratív fékrendszer alkalmazása sem számít újdonságnak az ottani tömegközlekedésben.

eBus Wien - electriCITY BUS

Vajon lesz-e olyan praktikus a magyar e-busz, mint a szomszédoké?

Vezércikkek

Pályarekordra tör a hibrid McLaren

Pályarekordra tör a hibrid McLaren

A Formula-1-ben szerzett tapasztalatait hasznosítva készítette el legújabb sportkocsiját a McLaren, a P1 azonban még a versenyautóknál is előremutatóbb, hiszen innovatív hibrid hajtásához hasonló csak évekkel később jelenik meg az F1-ben.

Amiben a BMW és a Mercedes-Benz is egyetért

Amiben a BMW és a Mercedes-Benz is egyetért

Elektromos hajtású városi kisautó prototípusán dolgozik együtt a BMW és a Mercedes-Benz: a müncheni műszaki egyetemen zajló fejlesztés célja egy minél könnyebb, mégis biztonságos városi mini megalkotása.

Kinyílt a hibridzsák a Volkswagen-csoportnál

Kinyílt a hibridzsák a Volkswagen-csoportnál

Az Audi A3 e-tron bevezetése sokkal nagyobb jelentőséggel bír, mint azt első hallásra gondolnánk. A benzin-elektromos hibrid ugyanis egy egész modellhadsereg előfutára: ha az Audi megkapta, az alapját képező, elképesztően sokoldalú padlólemezre épülő bármelyik másik típus is felszerelhető a modern hajtáslánccal. És hogy ezt mennyire így van: a németek máris a második lépésnél tartanak...

Eseménynaptár

Ajánlott események

Hírlevél feliratkozás

Ajánló

Nem mese-, álomautó: jön a hibrid Porsche 918 Spyder

Nem mese-, álomautó: jön a hibrid Porsche 918 Spyder

A klasszikus vicc szerint úgy lehet Trabantból sportkocsit faragni, hogy falnak megyünk vele, aztán por se lesz belőle. De mi történik, ha egy Porsche belenyúl a konnektorba? A németek most nem viccelnek…

Infografika

Új uniós stratégia az alternatív üzemanyagokért

Új uniós stratégia az alternatív üzemanyagokért

Az európai közlekedés nagyban függ az import kőolajtól, ezért egy újonnan kijelölt uniós stratégia az alternatív üzemanyagok töltőállomás-hálózatának fejlesztését és egységesítését tűzte ki célul.

Google +

 

Twitter

Facebook

Pinterest

x